Sulyok Tamás államfő leváltása csupán a jéghegy csúcsa. A parlamenti képviselőknek tizenkét év után, a miniszterelnöknek pedig nyolc év után le kell mondaniuk tisztségükről. A szabályozás visszamenőleges hatállyal is érvényes. A fontos vezetői pozíciókat új személyekkel töltik be. Ez nem a teljesítményről és az érdemekről szól, hanem kizárólag a politikai lojalitásról.

 

Szombat este az államelnök bejelentette, hogy a tisztségével szembeni felelősségtudatból, valamint más jogi kifogásolási lehetőségek hiányában írta alá az öt nappal korábban elfogadott 17. alkotmánymódosítást. Valóban, az Alkotmánybíróság már nem vizsgálhatja az Alaptörvény egyes részeit tartalmi szempontból.

Sulyok kijelentette, hogy ezzel a törvényhatározattal véget ért a demokratikus jogállam és a kormánypárti többség viseli ezért a felelősséget. Ebben a vitatott törvénycsomagban lakonikusan kijelentik, hogy az államfő hivatali ideje a hatálybalépés utáni napon, azaz július 20-án véget ér. Ugyancsak ott rögzítik, hogy a politikusok legfeljebb tizenkét évig lehetnek parlamenti képviselők. A felső korhatár újbóli bevezetése miatt a tizenöt alkotmánybíró közül négynek – köztük a bíróság elnökének – távoznia kell. Kevésbé vitatottak a módosítás egyéb részei, mint például a kardinális törvények számának csökkentése, az Alkotmánybíróság jogköreinek kiterjesztése vagy a Költségvetési Tanács vétójogának eltörlése költségvetési kérdésekben. A kormánypárti politikusok állítása szerint ezzel helyreáll a jogállamiság. Tiltakozásul Gulyás Gergely, a legnagyobb ellenzéki frakció vezetője, lemondott frakcióvezetői tisztségéről, és a határozat napját a magyar demokrácia „fekete napjának” nevezte.

A makacs államfőnek ezen eseti jogszabály segítségével történő leváltása azonban csupán a jéghegy csúcsa. Magyar Péter többször is támadta őt, és azzal vádolta, hogy az Orbán-kormány bábja volt, aki fontos kérdésekben nem emelte fel a hangját az előző kormánnyal szemben.

Az igazság azonban az, hogy az új kormányfő attól is tartott, hogy az államfő nem fogja jóváhagyni a számára fontos törvényeket. Az EU széles körű jogi intézkedéscsomagot követel Magyarországtól ahhoz, hogy felszabadíthassa a befagyasztott kohéziós forrásokat és a koronavírus idején létrehozott helyreállítási alapokból járó pénzeket. A lengyel tapasztalatok azt mutatják ugyanis, hogy egy harcias államfő képes megakadályozni fontos reformterveket. Ezt Magyar jelenleg nem engedhetné meg magának. Ugyanakkor nem valószínű, hogy Sulyok kísérletet tett volna az új kormány politikájának megtorpedózására, hisz eddig egyetlen ügyben sem állt az útjába.

Sokkal messzebb mutató, azonban kevésbé tárgyalt kérdés volt a passzív választójog korlátozása. Képviselőnek már csak tizenkét évig lehet lenni – ez visszamenőlegesen, 1990-től kezdődően érvényes, így ez az ellenzéki képviselők nagy részét kizárja a további országos politikai versenyből. Korábban már döntés született egy, szintén 1990-től visszamenőlegesen érvényes nyolcéves mandátumkorlátozásról a miniszterelnöki posztra vonatkozóan.

Ezekkel a lépésekkel a frissen kinevezett magyar miniszterelnök, Magyar nem csupán Orbán Viktort, hanem politikai környezetét is tartósan ki akarja zárni a politikai versenyből. A Tisza-párt korábbi azon kijelentéseit, miszerint a parlamenti választásokon rendszerváltás történt, személyi szinten is alá kívánja támasztani. Minden jel arra utal, hogy a kormánypárt tartósan meg akarja gyengíteni, sőt akár örökre ki akarja iktatni a választásokon alulmaradt Fideszt. A Tisza-párt értelmezése szerint a Fidesz a nepotizmus és a korrupció miatt saját magát diszkreditálta, a választók pedig egyértelmű felhatalmazást adtak nekik az „Orbán-rendszerrel” való leszámolásra. Az elemzők egyetértenek abban, hogy a Tisza heterogén választói táborát az Orbán Viktor iránti elutasítás kötötte össze.

Ebbe az irányba mutatnak a miniszterelnök kijelentései is, miszerint „tisztogatást” fog végrehajtani, és leváltja az „Orbán-rendszer bábjait”. Kijelentése szerint ezek az alkotmányos szervek és más intézmények kulcsposztjain ülő központi személyiségek lennének, és mindannyiukat le kell váltani a rendszerváltás teljessé tétele érdekében. Ennek során ezeknek a tisztségviselőknek eddigi teljesítménye, tapasztalata vagy eredményei nyilvánvalóan nem játszanak szerepet, kizárólag az új hatalom iránti politikai lojalitás számít. A korábbi kormányok is ezt a modellt követték, a legfontosabb pozíciókba kizárólag saját híveiket nevezték ki, de az a hevesség, egyértelműség és gyorsaság, amellyel Magyar munkához lát, még a tapasztalt politikai megfigyelőket is meglepi.

Az első epizódot már a közszolgálati műsorszolgáltatónál is megcsodálhattuk. Ott a híradást minden további nélkül felfüggesztették, és egy felirat hirdette, hogy a tudósítások az elmúlt években hazudtak. Egy új igazgató feladata lesz most, hogy gondoskodjon a politikailag kiegyensúlyozott és hiteles tudósításról. Ennek keretében már az első leépítési hullámban közel száz szerkesztőt és hírolvasót elbocsátották.

A leváltott hatósági vezetők listája hosszú és átfogó. Ugyanez vonatkozik az állami vállalatokra is. Az alacsonyabb szinteken is voltak elbocsátások, például az országos mentőszolgálat szóvivőjének esetében. A kormány azzal érvelt, hogy nem ismert arcokra van szükség, hanem „feddhetetlen szakértelemre”. Magyarországot tehát teljes személyzeti újrakezdés várja – nemcsak a kormányban és a parlamentben, hanem az állam és a társadalom politikai és szakmai vezetői tekintetében is. Az új kormányfő ugyan a lakosság széles többségének támogatására támaszkodhat, de komoly kétségek merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy ez a mélyreható átalakítás nem általános elszámolás-e azokkal szemben, akik az elmúlt években felelősséget viseltek.