Sétány a Nyugat köldökein át: Tilo Schabert gyűjteményes művei

Ajánljuk elolvasásra a recenziót honlapunkon és a témához kapcsolódóan egy Prof. Dr. Tilo Schaberttel 2 évvel ezelőtt készített interjút is, ami a Mandiner oldalán jelent meg 2019 tavaszán.  

Meglepetések

Tilo Schabert cikkei, beszédei, székfoglaló előadásai és olykor irodalminak tűnő írásai több tekintetben okoztak meglepetést. Egyrészről azért, mert az 1978 és a 2015 közötti években folytatott tudományos munkásságának eddig szanaszét található eredményei most jelentek meg első ízben egy gyűjteményes kiadványban – ami elsődlegesen kiadójának, Frank-Lothar Krollnak köszönhető. Másrészről a művek a Svábföldön nevelkedett politológus akadémiai pályafutásában bekövetkezett számos meglepetésből táplálkoznak. Schabert intenzív kutatómunkája elsődlegesen a megjelent könyveiben testesült meg, amelyek közül olyan címek, mint a Wie Weltgeschichte gemacht wird: Frankreich und die deutsche Einheit (Hogyan csinálnak világtörténelmet: Franciaország és a német egység, Stuttgart, 2002) vagy a Die Architektur der Welt (A világ felépítése, München, 1997) bizonyára többeknek mérvadó munka. A most Kleine Schriften (Kisebb írások) címen megjelent munka azokat a kevésbé nyomon követett, kötetlenebb írásokat tartalmazza, amelyek azonban Schabert tematikájában és időbeliségében is rendkívül szerteágazó alkotói munkásságáról tanúskodnak.

Előszavában maga Schabert utal a munkáinak megjelentetéséhez kapcsolódó előkészületekre: számos, angol vagy francia nyelven készült anyagot magának a szerzőnek kellett még német nyelvre átültetnie. A kötet hét fejezetre tagolt: Politika-elmélet (I), Politikai filozófia és eszmetörténet (II), Eric Voegelin – személyisége és munkássága (III), Atlanti hídverések (IV), Francia perspektívák (V), François Mitterrand – politikája és személyisége (VI) valamint Találkozások és képek (VII).

A kötet nem csupán összesen 35 hosszabb-rövidebb anyagot tartalmaz, hanem az is figyelemre méltó, hogy ezeket egy több mint 30 évet felölelő időszakból merítették. Az erlangen-nürnbergi egyetemről 2008-ban nyugállományba vonult professzor talán éppen ilyen sok helyen tanult, kutatott és oktatott. A müncheni egyetemen tanult és doktorált, majd korán szakosodott a német-francia kapcsolatokra; ezt követően a kutatás nevében research fellow minőségben a Stanfordi Egyetemre került. Az évek során kutatóként jelent meg a bostoni önkormányzatnál, a Harvard Egyetemen vagy a párizsi Science Pón, vezette az Eranos találkozókat Asconában, Târgu Neam ̧tban és Pisában, majd több helyen is vendégprofesszori állást vállalt, utoljára 2014-ben Pekingben. Akadémiai pályafutásából mindenek előtt a francia politika politikatudományi igényességű kutatása emelkedik ki szembetűnően. A gyűjteményes kiadásában első ízben megjelentetett két munka témaköre sem okoz meglepetést, hiszen mindkettő a VI. „François Mitterrand – politikája és személyisége” című fejezetben olvasható (393. – 410.o.). Több munkát átdolgozott, kiegészített vagy – mint fentebb szerepel – első ízben jelentetett meg német fordításban, ezen kívül néhány munka a korábbi szerkesztett változat helyett teljes szövegterjedelemben olvasható. Már ezért sem tekinthetjük a kötetet Schabert munkái gyűjteményének – még azoknak is valóban megnyeri a tetszését a kötet, akik korábban már tanulmányozhatták Schabert munkáit.

Politikai tudományok

A kötet hét, egyenként több munkát tartalmazó fejezetből épül fel különböző politikaelméleti és a politikai filozófiát és az eszmetörténetet elemző munkától Eric Voegelin – Schabert témavezetője - személyiségét és munkásságát ismertető anyagokon át az Atlanti-óceán túlpartjára vetett, az Egyesült Államok eszmetörténetét, gyakorlati kormányzását és külpolitikáját elemző pillantásokig. Franciaországnak, a német-francia kapcsolatoknak, valamint François Mitterrand politikájának és személyiségének nem kevesebb, mint kettő fejezetett szentelt.

Tilo Schabert interdiszciplináris és pluralista politikafelfogása már a kezdetektől érzékelhető. A szerző a kultúra- és történelemtudományból táplálkozó, önálló politikatudományi, valamint a jellegénél fogva a kreativitás és az alkotás szinonimájaként értelmezett politikai érzékének fejlődését követi a kötet tartalmi íve is. Schabert éppen, hogy filozófiai és történelmi mélységében értelmezett olyan fogalmakat, mint a legitimitás, a hatalom és a monokrácia, már az amerikai és a francia forradalomról ír és bepillant Helmut Schmidt, Valéry Giscard d’Estaing vagy Franklin D. Roosevelt irodájába. A politikatudomány nem merül ki a száraz szavakban, hanem sokkal inkább karöltve kíséri a terepkutatást és a demokrácia elevenét – „a valóság az oktató” (10). Schabert munkáit olvasva néhány oldal után könnyűszerrel belátható, hogy a „politikatudományokról” (6) többes számban kell gondolkodnunk.

A bostoni városházától az Élysée-palotáig

A kötet elejétől fogva láthatóan frankofil, az egyetemi diákparlament ülései és Eric Voegelin doktoranduszi megbeszélésein felnövő tudós szellemi és szakmai pályafutását önéletrajzi jegyzetek vázolják fel. A munkák ilyetén személyes árnyalásával lesz még inkább tapintható és követhető a szerző széleskörű szakmai felkészültsége és szenvedélye mindenek előtt a politikai hatalmi vetülete iránt. Schabert az a fajta politikatudós, aki nem zárkózik be a „saját” Platónjával, Arisztotelészével és Cicerójával, hanem egyszerre gondolkodik az empíria széleskörű eszköztárával és az elmélettel. Ez annál is inkább így van, mert Schabert terepkutatása vívta ki a széleskörű figyelmet nemzetközi tudományos körökben. Az Élysée-palotában testközelből kutathatta François Mitterrand kormányzati stílusát, a bostoni városházán pedig Kevin H. White polgármester hatalomgyakorlásának dimenzióit.

Egy politikai elbeszélő

A kötet megértésének alapvető feltétele a kellő összpontosítás, hiszen az egyes fejezetekben megjelenő munkák összefüggése csupán második pillantásra tűnhet fel. Az olvasó így még az egyik oldalon még Michel Debré alkotmányelméletén elmélkedik, míg három oldallal később Platónnal és a teopolitikai okfejtésekkel szembesül. Örvendetes módon támpontot jelentenek a lábjegyzetek, mert segítenek elhelyezni Schabert egyes műveit a munkásságában. Éppen ezért okafogyott a tartalmi összefüggés hiányát sejtető első benyomás, hiszen éppen a kötet szakmai és formális sokszínűségét élvezhetjük. Ugyanígy élvezhetjük Schabert elbeszélő jellegű írásmódjának köszönhetően a munkák nyelvezetét. Schabert ékesszólása áthidalja a kötet első pillantásra fenyegető száraz szakmaiságát – hiszen a „Politika természetéről és annak formáiról” kézenfekvő címként kínálkozna egy aligha olvasmányos tudományos publikációhoz. Másrészt éppen ez a – különben leginkább a kultúra- és történelemtudományból ismert – és részben irodalmi jellege a különben tudományos kifejezésmódnak az, ami üdítő sokszínűséget kölcsönöz a kötetnek. Miközben még Kantról és Hegelről esett szó és XVIII. századi doktoranduszok és mellszobrok között véljük magunkat az auditórium félhomályában, a következő dolgozatban már Európa történelmét és az ebből táplálkozó jövőképeket szeljük. Megbizonyosodunk arról is, hogy ez a „hazafi beszéd az európai testről” (97. – 103. o.) az első megjelenést követően húsz évvel sem veszített szemernyit sem naprakész jellegéből és az akadémiai világon kívül is érdemes olvasmány, hiszen a leheletnyi idealizmussal született szövegek természetüknél fogva vitaindítóak.

A főnökökről és városi fejedelmekről

A politikatudományi és történelmi gondolkodás Schabert-féle összefonódása a kötet minden részletében tetten érhető. Rousseau „politikai paradicsomának” (105.o.) taglalását például az 1968-as évbe ugorva folytatja a „Living Theatre” és annak „Paradise Now” előadásának elemzésével. Korunk vitáihoz nem jelentéktelen mértékben járulnak hozzá várospolitikai munkái (159. – 191.o.), amelyekben egyrészt a városok életminősége és szépsége, másrészről a szabadság társadalmi és politikai felfogása és a közérdek közötti összefüggést vizsgálja. Emellett a bürokráciáról alkotott rendhagyó felfogásnak is tanúi lehetünk. Ebben a tekintetben mindenek előtt Schabert a személyes hatalomra vonatkozó kutatásai bírnak kiemelt jelentőséggel, amelyeket a Boston Politics: the Creativity of Power (New York, Berlin, 1989) monográfiában tett közzé. „A városokat tekintélyelvűen kormányozzák” (170.o.), az Egyesült Államokban „Boss”, Franciaországban „Duc”, városi fejedelmek néven illetve a polgármestereket. Schabert elmerül a városházák belvilágában és fel is boncolja a város néven ismert politikai szereplőt. Az egyes munkák sajnálatos módon olykor hirtelen véget érnek, ezért a recenzió szerzője ezzel kapcsolatban kifejezetten felhívja a figyelmet a korábban említett monográfiára.

Voegelin íróműhelye

A kötet talán leginkább személyes jellegű fejezete Schabert és Eric Voegelin, a XX. század egyik nagy politikai gondolkodójának szembenállását tükrözi. Schabert személyesen ismerte Voegelint, hiszen nála doktorált és közös kutatási projekteken dolgoztak Amerikában. Schabert a „gondolatok fejedelmét” (202.o.) szellemi műhelyében kíséret nyomon, ezért az általános értelmezéstől elszakadva is szemlélhette Voegelint és érdemben elmerülhetett gondolkodásvilágában. Rendkívül gondolatébresztő Voegelin „Hitler és a németek” című 1964-es előadásának ismertetése, amely nem csupán lebilincselően tükrözi az egyetemeken akkoriban uralkodó szellemiséget, hanem sokkal inkább napjaink olvasóinak gondolatébresztő napjaink olvasóinak is.

Pillantás az Atlanti-óceán túlpartjára

„Európa el sem képzelhető Amerika nélkül és Amerika el sem képzelhető Európa nélkül” (231.o.). A Kleine Schriften (Kisebb írások) az általánosabb jellegű politikatudományi fejezeteket követően konkrétan a „Nyugathoz” közelít, így végül a kötet több mint fele lényegében az amerikai, francia és német politikával foglalkozik. Schabert megvilágítja a Nyugat – az „atlanti civilizáció” (uo.) – születését, az amerikai forradalom jelentőségét az európai felvilágosodás számára. Megvilágítja az amerikai választások Németországban gyakorta gúnnyal fogadott televíziós párviadalai drámainak és kaotikusnak tűnő vonásait és már 2005-ben óvott az alkotást elfojtó egyenlőségesditől és a nyelvrendőrség jelenségétől. Schabert a szabadságszerető idealizmussal fémjelzett nézetei éppen most, Európa és az óceán túlpartján elterülő földrész kiéleződő elidegenedése, valamint a nálunk zajló viták egyre erőteljesebb ideológiai töltete miatt jelentenek vitára méltó álláspontot. A személyes hatalom már említett vizsgálatához kapcsolódik Schabert innovatív tudományos álláspontot jelentő kutatása is a „Hatalom valóságáról” (264.o.). Empirikus éleslátással veszi górcső alá Schabert a Fehér Házat és a német szövetségi kancellári hivatalt, elmélyül a barátság politikában betöltött szerepében – ami egy „terra incognita” (269.o.) – amely szerint az alkotmányon kívül, tehát a  „formális hatalmon” (264.o.) túlmenően egy „második kormányt” (268.o.) alkot a hatalmon lévők szerteágazó kapcsolati hálója. Ennek vizsgálatát Schabert midenek előtt a Mitterrandról szóló műveiben részletezi mélyebben. Ezt megelőzően a szerző – az amerikai szellemtörténet és a politikai sajátosságok magyarázójaként – három, egymástól független munkáját szenteli a francia párttükörnek, a francia forradalomnak és a Franciaországban az 1980-as években végbement politikai átalakulásnak. Az utóbbit Schabert mindenek előtt Mitterrand, az általa a megkövesedett francia tábormentalitás megújítójának  tekintett együttműködési politikájának tükrében vizsgálja. Emellett mindig találkozunk Schabert szenvedélyesen művelt kutatási területeinek, például a városi politikának vetületeivel is.

Mitterrand

A nagy klasszikusok, a polgármesterek, a Roosevelttől de Gaulleon át Adenauerig sorakozó nagy politikusok mellett Schabert „fejedelmei” a közvetlen közelről megfigyeltek: a „szellem fejedelme” (202.o.), Eric Voegelin és a „klasszikus fejedelem” (345.o.), François Mitterrand, a francia Köztársaság elnöke 1981 és 1995 között. Mitterrand elnöki tevékenységét Schabert egy kutatási projekt és „kutatói szerencséje” (380.o.) keretében három éven át szabadon kutathatta 1992 és 1995 között. A kötet ezen kívül két Mitterranddal folytatott, eddig nem közölt beszélgetést is tartalmaz (401.-410.o.). Schabert alapos és alapvetően jóindulató képet fest az államférfiről. A „Franciaország és a balti államok François Mitterrand elnöksége alatt 1988 – 1995 között” és az „Elnök tanúságtétele – mester önmaga felett” (393.-399.o.) című munkákban az elsődleges források meggyőző számával támogatva Mitterrand a bölcs diplomata, az „ódzkodó és realista” (325.o.) szerepében jelenik meg. Adenauerhez vagy Eisenhowerhez hasonlóan Schabert szerint ezért Mitterrand is a „barátság kultúrájának mestere” (362.o.).

Az olvasó ezen felül tudomást szerez arról, hogy Schabert mennyire csodálja a francia államférfi bölcsességét, aki soha nem esett ki a szerepéből és soha nem omlott össze a hatalom terhe alatt. Azt vélhetnénk, hogy Schabert is szerepet vállal François Mitterrand mítoszának építésében, azonban a kutatás számára rendkívül értékes, rendszerint első kézből szerzett eredményei tükrében mégis célszerű óvatosan kezelni ezt a megfontolást. Mindezek ellenére olykor árnyaltabb képet várnánk – a Mitterrandról szóló anyagok ebben a tekintetben is bátorítanak arra, hogy tovább foglalkozzuk az „Ötödik köztársaság” első „balos” elnökével.

Párizs – Bonn/Berlin

A nagy politikusok, a felvilágosodás, a szabadságra törekvés, a nyugati civilizáció pillérei – ezek a kérdések vonulatként húzódnak végig a kötetben, miközben Schabert mindig francia- és Németországot vizsgálja. Korunkban, amikor a német-francia viszonyt csak komoly erőfeszítéssel lehetne szabatosan megfogalmazni, Schabert történelmileg megalapozott felismerései és megfontolásai majdhogynem zavarba ejtő nosztalgiát kelthetnek az olvasóban. „Két ország, egy szereplő- Két kultúra, egy jövőkép” (341.o.) írta Schabert 2012-ben, egyúttal pedig óvott (ugyanott) a „könnyelműségtől” a két ország kapcsolatrendszerében.

Amennyiben az olvasó ezzel kapcsolatban túlontúl elmélyülne a gondolataiban, a könyv többi részétől bizonyos értelemben tematikusan és regionálisan különváló anyagok kínálnak három alternatívát. Az utolsó, „Találkozások és képek” fejezetben (413.-436.o.) Schabert többek között az olaszországi igazságszolgáltatás markánsan kétes módszereit vagy – újabb meglepetésként – Görögország bizánci pártját világítja meg és barátjáról, Wolfgang Bauerről emlékezik meg.

Összegzés

Tilo Schabert Von der Natur der Politik und ihren Formen. Kleine Schriften (A politika természetérőpl és annak formáiról. Kisebb írások) című kötetet merőben nagyobb mértékben gondolatébresztő, semmint elvont címe sugallja. Schabert elbeszélésmódja, a tankönyvi módszertantól elkalandozó kutatási módja, az egymástól független, de a nagy összefüggésekben mégis összefűzött írások kétségtelenül gondolatébresztő és vitára érett műben torkolltak. Mindazoknak, akik még nem ismerkedtek meg Schabert kutatói munkásságával, egyfajta lexikonként javasolható a kötet munkásságának alapvető megismeréséhez. Az érdeklődő olvasónak javasolható, hogy ismerkedjen meg Schabert két, korábban említett művével, a Wie Weltgeschichte gemacht wird (Ahogy világtörténelmet csinálnak, Stuttgart, 2002) és a Boston politics (New York, Berlin, 1989). Mindazoknak, akik már forgatták könyveit, a kötet olvasása munkássága kiteljesedő megismeréséhez javasolható. A hatalom megfejtésével, a nyugati eszmetörténelemmel, a német-francia kapcsolatokkal vagy a politikatudományi és önéletrajzi vizsgálódások iránt érdeklődők inspiráló és eredeti tartalmat találnak a kötetben.

Ismertetett irodalom

Schabert, Tilo (2020): Von der Natur der Politik und ihren Formen. Kleine Schriften. Hrsg. v. Frank-Lothar Knoll. Beiträge zur politischen Wissenschaft, Bd. 197. Berlin: Duncker & Humblot.

A jelen recenzió a Politisches Denken 2020 (Politikai gondolkodás 2020) évkönyvben jelent meg.

ISSN: 0942-2307