A félresikerült kormányátalakítás és a tartósan rossz közvélemény-kutatási eredmények után egyre több jel utal arra, hogy megszámláltattak Friedrich Merz (CDU) szövetségi kancellár napjai.
Július közepén még egy kisbaba születése okozott örömet. Jens Spahn, a CDU/CSU parlamenti frakciójának elnöke nyilvánosságra hozta, hogy férjével, Daniel Funkéval egy kisfiú édesapái lettek. A gyermek nem természetes úton született, hanem az úgynevezett béranyaság révén. Ennek során egy megtermékenyített petesejtet egy, a biológiai anyától eltérő nő méhébe ültetnek be, aki pénzbeli ellenszolgáltatás fejében kihordja a gyermeket. A gyermekvállalásnak ez a formája Németországban és a legtöbb európai jogrendszerben tiltott, az Egyesült Államokban azonban nem, így a Spahn házaspár oda utazott.
A béranyaság éles ellentétben áll a CDU által képviselt hivatalos politikával, amelyet Spahn is igen határozottan támogat. A politikai színtéren vizet prédikálni, a magánéletben pedig bort inni – ezt a CDU-n belül sokan már túlzásnak tartották, így végül Spahnnak távoznia kellett. A kancellárt meglepte a reakciók hevessége, ami – mint fogalmazott – „Jens Spahn személyével is összefügg”. A fontos szövetséges elvesztése miatti sajnálkozás azonban egészen másképp hangzana. Merz Spahn távozását arra használta fel, hogy átfogó kormányátalakítást hajtson végre. Streeck képviselőnek ugyanakkor – Spahnnal ellentétben – nem kellett lemondania, annak ellenére, hogy férjével ő is béranyaság igénybevételével vállalt gyermeket.
A legfontosabb személyi döntésnek Merz bizalmasa és a Kancellári Hivatal minisztere, Thorsten Frei kinevezése tekinthető a parlamenti frakció élére, valamint a korábbi szövetségi egészségügyi miniszter, Nina Warken kinevezése a Kancellári Hivatal miniszterévé. Helyettese a nagy ambíciókkal rendelkező, 33 éves fiatal politikus, Philipp Amthor lesz. A CDU eddigi főtitkára, Carsten Linnemann miniszterként kerül a Szövetségi Egészségügyi Minisztérium élére, az új CDU-főtitkár pedig a párt korábbi pénztárnoka, Franziska Hoppermann lesz.
Ezekkel a személyi döntésekkel aligha lehet bárkinek komoly kifogása, az újonnan kinevezetteket általánosságban feddhetetlen személyiségeknek és jó választásnak tartják. Sokkal problematikusabb volt azonban a rosszul kommunikált és elhamarkodott személycsere. Mindenekelőtt Patrick Schnieder (CDU) szövetségi közlekedési miniszterrel szembeni bánásmód vetett fel komoly kétségeket a szövetségi kancellár vezetői képességeivel kapcsolatban. Merz telefonon közölte a politikussal, hogy felmenti tisztségéből, ám miután a kiszemelt utód visszalépett, Schnieder hirtelen a semmiben találta magát. Merz meg akart szabadulni tőle, de egyelőre nem sikerült. Hosszas bizonytalanság után Schnieder maga kérte felmentését, utódja pedig az addigi parlamenti ügyvezető, Steffen Bilger lett. Ezt a személyi döntést sem lehet kifogásolni: Bilger hatékony, feddhetetlen és tapasztalt politikus.
A Schnieder származási helye szerinti Rajna-vidék–Pfalz tartományi szervezetét – ahol testvére, Gordon Schnieder május óta miniszterelnök – váratlanul érte a döntés. A helyi frakció rövid úton lemondta a Merzzel tervezett találkozót. Az Unió-pártok részéről is megdöbbenést váltott ki ez a szakmaiatlan és embertelen eljárás. Ugyancsak felmentették a CDU-s államtitkárt, Tino Sorge-t Szász-Anhaltból, amit a szeptember 6-i ottani választások előtt a választási kampányban részt vevő tartományi szervezet elleni különösen súlyos sértésként értelmeztek. Bárhogy is legyen: a tartományi választások után Friedrich Merz valószínűleg már csak egy „beugró kancellár” lesz.