Fodor Kinga 1991-ben született Győrben. Alap- és középfokú tanulmányait Szombathelyen, felsőfokú tanulmányait pedig Budapesten és Passauban folytatta. 2013-ban diplomázott az ELTE nemzetközi tanulmányok szakán. Ezután az Andrássy Egyetemen szerzett mesterszakos diplomát, ahol Konrad-Adenauer-ösztöndíjasként nemzetközi tanulmányokat, valamint történelemtudományt hallgatott. 2017 és 2020 között a Német Szövetségi Köztársaság legnagyobb oktatási szervezetének, a Német Akadémia Csereszolgálatnak (DAAD), magyar kirendeltségén dolgozott, kezdetben projektreferensként, majd megbízott vezetőként. Munkája során számos olyan projektben vett részt, amelyek a német és magyar felsőoktatási kapcsolatok erősítését szolgálják. 2022 novembere és 2023 májusa között az MCC brüsszeli irodájának megnyitásában segédkezett, mint nemzetközi kapcsolatokért és protokollért felelős vezető.