Rendezvények

A tervezett rendezvények elsősorban személyes jelenléttel járó események. Hiszünk az emberek közötti párbeszédben és a személyes kommunikáció fontosságában, nemcsak az esemény alatt, de elötte és utána is, formális és informális keretek között. Ezért az Magyar-Német Intézet különböző formátumú rendezvényei – konferenciák, szemináriumok, pódiumbeszélgetések, szakértői értekezletek, workshopok – résztvevőkkel zajlanak. Természetesen kisebb összejövetelek megtartása az online-térben is lehetséges, ahol a téma, a formátum, s a célkitűzés ezt lehetővé teszi.

betöltés...
2023. 07. 14. 13:02
Alexander Rasthofer
Rendezvénybeszámolók

Rendezvénybeszámoló: Multikulturalizmus - álom vagy rémálom?

A tömeges bevándorlás tekitetében két probléma adódik: "Az integráció túlterheltsége és a párhuzamos kultúrák kialakulása. A másik a jelenlegi vitáink álnokságában rejlik, különösen Németországban. Ugyanis amit itt multikulturalitásként emlegetnek, annak semmi köze az európai társadalmak multikulturalitásának történelmi tényéhez. Ez inkább egy normatív, politikai, azaz ideológiai fogalom. Ezért kellene multikulturalizmusról beszélni".
2023. 07. 06. 18:31
Alexander Rasthofer
Rendezvénybeszámolók

Rendezvénybeszámoló: Németország, egy megosztott ország?

Budapest
Harminchárom évvel a békés és szabad újraegyesítés után Németország még mindig megosztott. Az egykori NDK területén élő németek másképp látják a dolgokat, mint a „régi” Németországi Szövetségi Köztársaság tartományaiban élők. Németországban nagyon ellentétes nézetek uralkodnak például Európa, a migráció, a pandémia és Ukrajna témájában is. Az ország abban is megosztott, ha Magyarországról van szó: Egyesek számára Magyarország a vágyakozás helyszíne, ahol olyan politikai irányt vélnek látni, amelyet szívesen vennének saját országuk vagy egész Európa számára, és ahová szívesen kivándorolnának. Mások számára Magyarország testesíti meg mindazt a hagyományos és konzervatív-polgári gondolkodást, amiről azt hitték, hogy már régen túlléptek rajta.
2023. 07. 04. 10:09
Korábbi rendezvények

Németország, egy megosztott ország? Előadás és pódiumbeszélgetés Hermann Binkert közvéleménykutatóval

Németország 33 évvel a békés és szabad újraegyesítés után még mindig széttagolt. A volt NDK területén élő németek bizonyos dolgokat másképp látnak, mint a régi Szövetségi Köztársaság területén élők. Németországban nagyon ellentétes, egymásnak ellentmondó attitűdök uralkodnak például Európa, a migráció, a koronavírus és az orosz-ukrán háború témájában. Németország akkor is megosztott, amikor Magyarországról van szó: egyesek számára Magyarország a vágyakozás helye, ahol egy olyan politikai iránnyal találkoznak, amelyet szívesen látnának a saját országukban és egész Európában, illetve egy olyan országot látnak, ahová akár ki is vándorolnának. Mások számára Magyarország testesíti meg mindazt a hagyományos és konzervatív-polgári gondolkodást, amiről sokan azt hiszik, már a múlté.
2023. 06. 28. 16:49
Fonay Tamás Álmos
Rendezvénybeszámolók

Rendezvénybeszámoló: Miért vitatott a szabadság fogalma a német közvéleményben?

Budapest
Az elmúlt másfél évtized nehéz, válságokkal teli időszak volt Európában. A II. világháború utáni éra, valamint a békés forradalmak utáni európai stabilitás és biztonság elveszni látszik. Mindenekelőtt Oroszország Ukrajna elleni háborúja, de az egymást átfedő válságok, mint a klíma- és energiaválság, a COVID19-járványt követő inflációs és növekedési válság, valamint az euró-és a migrációs válság is megrengették az európai sikertörténettel kapcsolatos, eddig biztosnak gondolt alaptételeket. Ezeknek köszönhetően az egyéni és társadalmi szabadsággal összefüggő jogainkat és értékeinket mind a jobb-, mind a baloldali szélsőségesek megkérdőjelezik. Prof. Dr. Ulrike Ackermann, a John Stuart Mill Szabadságkutató Intézet alapítója és igazgatója erről adott elő „Miért vitatott a szabadság fogalma a német közvéleményben?” címmel 2023. június 27-én a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Scruton Kávézójában körülbelül egybegyűlt 50 érdeklődő előtt.
2023. 06. 28. 16:15
Rendezvénybeszámolók

Rendezvénybeszámoló: Müncheni szakmai napok

A 2023-as tavaszi szemeszterben a Magyar-Német Intézet Bajorország fővárosába, Münchenbe szervezte szakmai tanulmányútját. A félévente megrendezett szakmai utak célja, hogy a németül tudó és Németország iránt érdeklődő MCC-s diákok megismerjék a tartományi politikai döntéshozatalt, közéletet, akadémiai, gazdasági illetve kulturális életet. 2023. június 19. és 23. között diákjaink átfogó képet kaphattak Bajorországról, illetve a magyar-bajor kapcsolatokról. Élményeiket az alábbi beszámolóban foglalták össze:
2023. 06. 26. 9:42
Korábbi rendezvények

Miért vitatott a szabadság fogalma a német közvéleményben?: Előadás és pódiumbeszélgetés Prof. Dr. Ulrike Ackermann szabadságkutatóval

Európában nehéz időket élünk, egy fordulóponton vagyunk a nemzeti a kormányok, az állampolgárok, illetve a szabadság szempontjából egyaránt. A háború utáni időszak békéje és a forradalmak utáni stabilitás elveszni látszanak. Mindenekelőtt Oroszország Ukrajna elleni háborúja, de az egymást átfedő válságok, mint például a klíma- és energiaválság, inflációs és növekedési válság, túlzott eladósodás és migrációs válság. A szabadságot érintő értékeink mind jobbról, mind balról megkérdőjeleződnek. Mindemellett heves viták szólnak arról, hogy mi az identitásunk vagy minek kellene lennie.
2023. 06. 23. 10:20
Korábbi rendezvények

Magyar-Német Nyári Tábor: "Magyarország és Németország jövője Európában"

A magyar-német kapcsolatok elmélyítése céljából az MCC Magyar-Német Intézete és a Magyar-Német Baráti Társaság nyári tábort szervez fiataloknak.
2023. 06. 19. 11:30
Darkó Tünde
Rendezvénybeszámolók

Rendezvénybeszámoló: Értsük meg Magyarországot! Könyvbemutató és pódiumbeszélgetés Prof. Dr. Werner J. Patzelt politológussal

A müncheni Medienhaus zsúfolásig megtelt június 19-én este, amikor a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért korábbi vendégoktatója és az MCC Brussels jelenlegi kutatási vezetője bemutatta legújabb, „Ungarn verstehen: Gesellschaft, Staat, Politik” című könyvét, amely a Langen Müller Verlag gondozásában jelent meg. A könyv címét magyarul úgy fordíthatnánk: „Értsük meg Magyarországot: társadalom, állam, politika”. A könyv kiadása egy mérföldkő a magyar-német kapcsolatok aktuális alakulását tekintve, hiszen a szerző a kötet megírása előtt csak a német médiából ismerhette meg Magyarországot, egy olyan szemüvegen keresztül, amely görbe, torz képet alkot országunkról, mégis kísérletet tett egy objektív, érveken alapuló, átfogó bemutatásra.
2023. 06. 16. 14:00
Rendezvénybeszámolók

Rendezvénybeszámoló: Woke kapitalizmus - Hogyan férnek össze ellentétes ideológiák?

Alexander Grau német filozófus, a Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért vendégoktatója az MCC Békéscsabai Képzési Központjában tartott előadásában kifejtette, hogy a politikai ideológia a nagy nemzetközi bankokon keresztül gyakorol nyomást a nagyobb cégekre, vállalatokra, hogy azok a politikai ideológiákhoz igazítsák termékeiket.
2023. 06. 13. 15:11
Böhm Márton József
Rendezvénybeszámolók

Rendezvénybeszámoló: Religion and Conflict: The Role of Faith in the Ukraine-Russia War

2023. június 5. és 12. között Dr. Carsten Rentzing a Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért meghívására Magyarországra látogatott, ahol előadóként részt vett az MCC által szervezett Budapest Peace Forumon. Rentzing a Németországi Egyesült Evangélikus-Lutheránus Egyház (VELKD) közép- és kelet-európai luteránus egyházakkal való kapcsolatok erősítéséért felelős megbízottja, korábban pedig a Szászországi Evangélikus-Lutheránus Egyház (EvLKS) regionális püspöke volt. A Peace Forum-on Rentzing Köves Slomóhoz, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) főrabbijához és Matthew Schmitzhez, a Compact Magazin alapítójához csatlakozott a „Religion and Conflict: The Role of Faith in the Ukraine-Russia War” című panelbeszélgetésen.
2023. 06. 05. 9:39
Böhm Márton József
Rendezvénybeszámolók

Rendezvénybeszámoló: A tudomány szabadsága - Úton az intellektuális lockdown felé?

Budapest
Dr. Sandra Kostner, német történész, szociológus és migrációkutató, a Schwäbisch Gmündi Főiskola "Interkulturalitás és integráció" mesterképzési programjának igazgatója, a Tudomány Szabadságáért Hálózat (Netzwerk Wissenschaftsfreiheit) alapítója és kezdeményezője, amely hálózat a német tudományos élet legmagasabb szintű képviselőit (tudósokat, kutatókat, egyetemi oktatókat és akadémikusokat) összefogó legjelentősebb szövetsége, amely síkra száll a tudomány szabadságáért és függetlenségéért és annak a német alkotmányban is rögzített védelméért.
2023. 06. 01. 11:34
Bauer Bence
Rendezvénybeszámolók

A család valódi európai érték – szakmai párbeszéd Düsseldorfban

Düsseldorf
„Mit jelent az európaiaknak a család” címmel szereztt rendezvényt a németországi Stiftung für Familienwerte szervezet, 2023. május 30-án Düsseldorfban. A tanácskozáson négy ország családpolitikáját mutatták be a résztvevők, a Mathias Corvinus Collegiumot Bauer Bence, a Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója képviselte.
2023. 05. 26. 12:07
Korábbi rendezvények

A tudomány szabadsága: Úton az intellektuális lockdown felé?

Budapest
2023. 05. 18. 11:01
Fonay Tamás Álmos
Rendezvénybeszámolók

Woke kapitalizmus: Előadás és pódiumbeszélgetés Dr. Alexander Grau publicista és filózofussal

A wokeizmus és a kapitalizmus ellentmondásnak tűnik. Hiszen hogyan fér össze egy állítólag neomarxista ideológia egy kapitalista gazdasági rendszerrel? Alexander Grau író, filozófus, a Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért vendégkutatója a „Woke kapitalizmus” című rendezvényen 2023. május 17-én az MCC Scruton Caféban 50 fős hallgatóság előtt fejtette ki, hogyan juthattunk el oda, hogy a moralitás a kortárs viták mindent uraló ideológiájává váljon? Milyen szerepet játszik ebben a kapitalista fogyasztói társadalom, és hol vannak a kapitalizmus és a wokeizmus közös gyökerei?
2023. 05. 18. 8:00
Alexander Rasthofer
Rendezvénybeszámolók

Multikulturalizmus - Álom vagy rémálom?: Előadás és Pódiumbeszélgetés Zalaegerszegen

„A multikulturalitás és a multikulturalizmus közötti különbség egyszerű. Az egyik kifejezés – a multikulturalitás – egy empirikus tényt ír le. A másik – a multikulturalizmus - egy ideológiai célt. Az utóbbi, azaz a multikulturalizmus az európai társadalmak alapvető átalakítását célozza meg”
2023. 05. 05. 17:00
Korábbi rendezvények

A woke kapitalizmus

Budapest
2023. 05. 05. 14:25
Alexander Rasthofer
Rendezvénybeszámolók

Tektonikus változások a világrendben: Az Európai Unió újabb felelősségterülete? - Előadás és pódiumbeszélgetés Prof. Dr. Matthias Herdegennel

Az elmúlt évek globális fejleményei számos olyan politikai, gazdasági és társadalmi kihívással szembesítették az európai országokat, amelyekre kontinensünk jórészt még mindig keresi a választ. Ugyanakkor a politikai diskurzus beszűkülése, az egyoldalú érdekképviselet és olykor a valóságtól való elrugaszkodás háttérbe szorította a problémák megoldásához szükséges racionális és kritikus gondolkodás lehetőségét.
2023. 05. 02. 16:45
Darkó Tünde
Rendezvénybeszámolók

A Magyar-Német Intézet tavaszi akadémiája: „Nemzetközi konfliktusok kereszttüzében”

2023. április 21. és 23. között Esztergomban került megrendezésre az MCC Magyar-Német Intézetének Tavaszi akadémiája. A szakmai programban ezúttal két visiting fellow-nk, Prof. Dr. Heinz Theisen és Richard Schenk, tanácsadónk, Frank Spengler, kutatási vezetőnk, Dobrowiecki Péter és projektkoordinátorunk, Darkó Tünde vettek részt.
2023. 04. 26. 10:57
Szászi Orsolya
Rendezvénybeszámolók

„Ukrajna a szuperhatalmi érdekek közt”: Előadás és beszélgetés Prof. Dr. Heinz Theisennel Pécsett

Az MCC Magyar-Német Intézetének vendégprofesszora, Prof. Dr. Heinz Theisen 2023. április 19-én az MCC pécsi képzési központjában tartott előadást az orosz-ukrán konfliktusról, mely pódiumbeszélgetéssel zárult. A rendezvényen mintegy 50 érdeklődő vett részt, köztük jelentős arányban pécsi egyetemisták és középiskolások.
2023. 04. 25. 13:00
Rendezvénybeszámolók

Az EU-Magyarország "gordiuszi csomója" - a gyermekvédelem, a jogállamiság és a szubszidiaritás elve

Közös konferenciát tartott az MCC Brussels, a Polgári Magyarországért Alapítvány, valamint a Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért Brüsszelben mintegy 150 fő részvételével.
2023. 04. 24. 16:23
Korábbi rendezvények

Tektonikus elmozdulások a világrendben: megújult felelősségvállalás az Európai Unió számára?

Az elmúlt évek globális folyamatai egy sor politikai, gazdasági és társadalmi kihívás elé állította Európa államait, amelyek megválaszolásával az Európai Unió a mai napig többségében adós maradt. Egyidejűleg pedig a politikai diskurzus beszűkülése, az egyoldalúan követett érdekek, valamint a valóságtól való egyszerű elrugaszkodás háttérbe szorította a problémamegoldáshoz szükséges racionális és kritikára nyitott gondolkodást
2023. 04. 24. 11:30
Else Jung
Rendezvénybeszámolók

„Német egység - események, történelem, jelen”: Könyvbemutató és pódiumbeszélgetés Prof. Dr. Tilo Schaberttel

Prof. Dr. Tilo Schabert, az Erlangen-nürnbergi Friedrich Alexander Egyetem politológia professzora 2023. április 20-án mutatta be legújabb „Vom Geschehen zur Geschichte” című könyvét, amely lenyűgöző betekintést nyújt a német megosztottság végét övező nemzetközi történetírásba. A Mathias Corvinus Collegium égisze alatt működő Magyar-Német Intézet az Európai Együttműködésért és az Alkotmánypolitikai Műhely által szervezett rendezvényen több mint 50 hallgató vett részt, amelyet Prof. Dr. Frank-Lothar Kroll, a Magyar-Német Intézet vendégoktatója és a Chemnitzi Műszaki Egyetem 19. és 20. századi európai történelem professzora moderált.
2023. 04. 24. 8:00
Alexander Rasthofer
Rendezvénybeszámolók

Szakmai program a Junge Union München részére: Rendezvénybeszámoló

2023. április 19-23. között a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Magyar-Német Intézete az Európai Együttműködésért (MNI) meghívására a Müncheni Junge Union delegációja egy szakmai tanulmányút keretében látogatott el Magyarországra, Budapestre.
2023. 04. 22. 10:00
Darkó Tünde
Rendezvénybeszámolók

Németország átalakulóban: Előadás és beszélgetés Bauer Bence Intézetigazgatóval Szekszárdon

Bauer Bence Intézetigazgató 2023. április 21-én, pénteken az MCC Szekszárdi képzési központjában tartott előadást az átalakuló Németországról a politika, a társadalom, a gazdaság és a média tekintetében.
2023. 04. 14. 15:07
Korábbi rendezvények

Német egység – Események, történelem, jelen

Budapest
2023. 04. 14. 15:02
Böhm Márton József, Else Jung
Rendezvénybeszámolók

A történelem utáni ember: A jelen hőse bátorság és gyávaság között – Felolvasóest és panelbeszélgetés Monika Maronnal

A berlini születésű Monika Maronnak 1981-ben jelent meg a „Szállópernye” című regénye, mellyel egyből az NDK-rezsim egyik legékesszólóbb disszidensévé vált. Az elismert írónő 30 évvel később sem kertel, ha politikai sérelmekről van szó.
2023. 04. 14. 15:00
Willi Patzelt
Rendezvénybeszámolók

Behatárolás, elhatárolás, kirekesztés? Európa határai egykor és most: előadás és panelbeszélgetés

Hol kezdődnek és hol végződnek a határok? Ez a kérdés mindig központi téma volt a politikában és a filozófiában egyaránt és valószínűleg az is marad. Éppen ezért nagy volt az érdeklődés a „Behatárolás, elhatárolás, kirekesztés? Európa határai akkor és most” című előadás és panelbeszélgetés iránt. A rendezvény 2023. április 12-én a Mathias Corvinus Collegium győri képzési központjában került megrendezésre, mintegy 100 vendég részvételével. Az előadás keretében Prof. Dr. Frank-Lothar Kroll újkortörténész, Prof. Dr. Michael Sommer ókortörténész és Prof. Dr. Heinz Theisen politológus - mindhárman jelenleg a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének vendégoktatói - régi és új törésvonalakról, valamint az államhatárok lehatárolásának központi fogalmairól beszélgettek.
2023. 04. 12. 13:39
Else Jung
Rendezvénybeszámolók, Rendezvényvideók

A német álom a multikulturális társadalomról: előadás és pódiumbeszélgetés Dr. Stefan Lufttal

Az elmúlt években a sokszínűség politikája vette át a szabályszerű integrációs politika helyét, amely figyelmen kívül hagyja a társadalomra gyakorolt szociális következményeket. Ezzel összefüggésben Dr. Stefan Luft, a Brémai Egyetem Politikatudományi Intézetének óraadója „A német álom a multikulturális társadalomról”, 2023. április 11-i rendezvényen a német integrációs politika árnyoldaláról adott elő.
2023. 04. 12. 12:00
Else Jung

Identitás és jogállamiság – a szekularizált államok dilemmája: előadás és pódiumbeszélgetés Dr. Michael Kühnleinnal

Ernst-Wolfgang Böckenförde jogfilozófusnak és alkotmánybírónak 1967-ben sikerült megfogalmaznia azt a mondatot, amely azóta a demokratikus jogállamról szóló viták és diskurzusok gyakori mondása lett: „A liberális, szekularizált állam olyan előfeltételekből él, amelyeket nem tud önmagának biztosítani”. Arról, hogy az állam és a társadalom összeegyeztethetőségének kérdése miért központi témája még mindig a demokratikus vitáknak, Dr. Michael Kühnlein, a Goethe Egyetem Frankfurt am Main-i Filozófiai Intézetének oktatója beszélt a Magyar-Német Intézet által az 2023. április 05-én megrendezésre került „Identitás és jogállamiság - a szekularizált államok dilemmája” című rendezvényen. Közel 40 résztvevő vett részt a panelbeszélgetésen, amelyet Prof. Dr. Frank-Lothar Kroll, a Chemnitzi Műszaki Egyetem 19. és 20. századi európai történelem professzora és a Mathias Corvinus Collegium vendégprofesszora moderált.
2023. 04. 04. 12:02
Willi Patzelt
Rendezvénybeszámolók

Róma - Egy világbirodalom perspektívái: könyvbemutató és panelbeszélgetés Prof. Dr. Michael Sommerrel

Amikor egy szerző bejelenti, hogy olyan könyvet kíván bemutatni, amely a kábítószer-fogyasztás, az alattomos merényletek, a homályos szekták, a rejtélyes államügyek, a brutális bandaharcok és a bizarr rögeszmék világával foglalkozik, keveseknek jut eszébe egy, az ókori Rómával foglalkozó könyv. Nagyon tévesen, véli Prof. Dr. Michael Sommer, az oldenburgi Carl von Ossietzky Egyetem ókortörténet-professzora, jelenleg az MCC Német-Magyar Intézetének vendégkutatója: "A rómaiak nem is különböztek olyan rettenetesen tőlünk". A rendezvényt Fonay Tamás nyiltotta meg, az Intézet projektkoordinátora.
2023. 03. 31. 11:59
Else Jung
Rendezvénybeszámolók

A magyar családpolitika

2023. 03. 30. 16:02
Korábbi rendezvények

A német álom a multikulturális társadalomról

Budapest
2023. 03. 29. 19:02
Willi Patzelt
Rendezvénybeszámolók

Európa szerepe a világban – A fejlesztéspolitika lehetőségei: előadás és beszélgetés Dr. Rolf Steltemeier professzorral

Korunk fajsúlyos problémáit, mint például a globalizáció, a tömeges migráció és a környezeti katasztrófák hátrányos következményeit aligha lehet már a nemzetállamok szintjén megoldani. Úgy tűnik, hogy egyes eszközök még az Európai Unió szintjén is elérik a hasznosságuk határait, ezért felmerül a kérdés, hogy Európának saját sikerének megőrzése érdekében milyen pozícióra kell törekednie a világban. Dr. Rolf Steltemeier professzor, az ENSZ Iparfejlesztési Szervezetének (UNIDO) és a Befektetés- és Technológia-fejélesztési Iroda (ITPO) németországi igazgatójának és irodavezetőjének személyében az ENSZ rendszerének rangos képviselője volt a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének vendége március 28-án.
2023. 03. 29. 17:00
Willi Patzelt
Rendezvénybeszámolók

Szervezett bűnözés Németországban és Európában: előadás és beszélgetés Prof. Dr. Arndt Sinnnel Szegeden

Marlon Brando és Al Pacino óta sokan a szervezett bűnözést a maffia keresztapjával asszociálják, aki egyik kezében egy unokát, a másikban egy pohár vörösbort tart. „El kell búcsúznunk ettől a képtől, mert ez a keresztapa nem létezik” - mondta Prof. Dr. Prof. h. c. Arndt Sinn, az Osnabrücki Egyetem német és európai büntetőjog és büntetőeljárási, nemzetközi büntetőjogi és összehasonlító büntetőjogi professzora. Sinn professzor „Szervezett bűnözés Németországban és Európában” című előadásán 2023. március 22-én mintegy 80 vendég vett részt az MCC Szegedi képzési központjában.
2023. 03. 29. 17:00
Szászi Orsolya
Rendezvénybeszámolók

Magyarország jelentősége Ausztria és Németország számára - Német-Magyar Társaság, az Ausztria Magyarország Társaság és a Magyar-Német Intézet közös vitaestje

A rendezvény témája "Magyarország jelentősége Ausztria és Németország számára" volt. Nagy Andor Magyarország bécsi nagykövete nyitó beszédében áttekintést adott a magyar politikai álláspontról, a magyar külpolitika, biztonságpolitika, migrációs és családpolitika irányvonaláról, és felvázolta a Magyarország és az Európai Bizottság közötti nézeteltérések és politikai viták lehetséges okait.